Fõoldal Rólunk Programok Mit csinálunk?

A fellépések technikai részleteiről

Biztosan hallott már a világhírű Muppet-Show-ról. Hát mi nem ők vagyunk, de ha látta őket a TV-ben, akkor könnyebben el tudja képzelni, milyen jellegűek az előadásaink. Ugyanolyan típusú, ún. muppet bábokkal játszunk mi is. Ezek közül többféle szereplővel rendelkezünk, amik meghatározzák az előadás jellegét is.

Ernie és Bert

A bábokra jellemző, hogy nagy fejük van, ezzel játszanak el mindent. A kezek csak kiegészítő szerepet kapnak, így a muppet báboknak nem a mozgása érdekes, hanem a beszélgetésük. Emiatt olyan közönség számára ajánlottak, akik megértik a humoros szövegeket. Elsősorban a felső tagozatos, középiskolás, és felnőtt hallgatóság körében vannak sikereink. Néha azért vállalunk fellépést óvodás gyerekek között is.

Előadásaink általában 30 perces csokrok, 3-5 színdarabbal és énekekkel. Ez azonban a rendezvénynek megfelelően változhat, akár részletekre is bontható. Teljes rendezvények lebonyolítását, illetve a bábozáson kívül más feladatokat nem vállalunk, ez a meghívók feladata.

Önálló hangosítással rendelkezünk, amihez csak áramra van szükség, a paravánunk pedig 2x2 méteres területen fér el. A felszerelés felállítása legalább 30 perc, lebontása pedig 15 perc. Más feltételre nincs szükségünk.

Fellépési díjat nem kérünk, csak a benzinköltség fedezését. Mivel a csoport önkéntesekből áll, akik a szabadidejüket fordítják bábozásra, ez a kevés időnk jó előre be van táblázva. Kérjük, hogy ha lehet, legalább két hónappal előre érdeklődjenek.

Főoldal | Impresszum | Üzenetküldés