Fõoldal Rólunk Programok Mit csinálunk?

Az iskolai tanév során minden vasárnap gyermekfoglalkozást tartunk, melynek a vasárnapi iskola nevet adtuk. Ezen az alkalmon a gyerekek játékos módon ismerkedhetnek meg a Bibliával, és annak tanításaival. Így megtudhatják, hogyan jött létre a Föld, kicsoda Isten, miért született meg Jézus, és mit jelent ez nekünk. Még sok egyéb érdekes történet is várja a résztvevőket.

Az órát a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően alakítjuk, ezért három korcsoportra osztva folyik a foglalkozás. Az óvodásoknak sok játékkal, énekkel, bábokkal, képekkel mutatjuk be a Biblia világát. A kisiskolásoknál már írási, olvasási feladatokkal is elősegítjük az adott téma könnyebb megértését, és mozgásos játékokkal, énekekkel biztosítjuk a jó hangulatot.

Az élet fontos kérdéseiről beszélget vasárnaponként a tini csoport, ahová a felső tagozatos gyerekeket várjuk szeretettel. Ők havonta egyszer közös kiránduláson, mozizáson, vagy egyéb programon is résztvesznek, így formálódnak összeszokott, barátságos közösséggé, ahová jó tartozni.

Minden gyermeket hívunk és várunk vasárnaponként 10.00-tól 11.30 óráig a Vasárnapi Iskolába! Sok kisebb és nagyobb gyermek vár Titeket, és mosolygós tanítók!

Főoldal | Impresszum | Üzenetküldés